udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 3 találat lapozás: 1-3

Névmutató: Licu, Bogdan

2009. január 9.

Keményen bírálta a Legfelsőbb Bírói Tanácsot (CSM) a testület január 8-án tartott mérlegkészítő és tisztújító gyűlésén Traian Basescu államfő és Laura Codruta Kövesi, Románia főügyésze. Az államfő elítélte azt, hogy a magas rangú jogi köztisztviselők hatályon kívül helyezett törvény alapján kétszerezték meg béreiket. Szólt arról, hogy egyes igazságszolgáltatási tisztségviselők további előjogokat, ebédjegyet, hűségpótlékot, túlóradíjat követelnek. Azt is kifogásolta, hogy bár 2000-ben kormányrendelettel megszüntették az igazságszolgáltatási alkalmazottak stresszpótlékát, az később megjelent a fizetésekben. Laura Codruta Kövesi, Románia főügyésze lassú reagálása miatt marasztalta el a testületet, amely csak a sajtó nyomására lép, ugyanakkor számos fegyelmi ügyet elévülés miatt lezártnak nyilvánított. A tisztújítás során elnökké Virgil Andriest bírót, alelnökké pedig Bogdan Licu ügyészt választották meg. /Bogdán Tibor: CSM-tisztújítás, Basescu-főszerep. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 9./

2016. április 5.

Az 1989-es forradalom aktájának újranyitását rendelte el a legfőbb ügyész
Az 1989-es forradalom aktájának újranyitását rendelte el Bogdan Licu ideiglenes legfőbb ügyész, miután tavaly a katonai ügyészség elutasított egy erre irányuló keresetet.
Licu maga jelentette be, hogy felülvizsgálta a katonai ügyészség tavaly ősszel hozott döntését. Akkor bizonyítékok hiányában döntött úgy a vádhatóság, hogy nem indít újabb vizsgálatot.
ogdan Licu közölte, hogy mostani döntését a legfelsőbb bíróságnak is meg kell még erősítenie, és reményét fejezte ki, hogy ez megtörténik, mert - mint mondta - az eddigi vizsgálatok nem voltak elég alaposak, ezért látja indokoltnak az akta újranyitását.
Az 1989-es forradalom kivizsgálása csak részlegesen történt meg, hivatalosan mai napig sem tisztázták, hogy pontosan kiket terhel a felelősség a gyilkos sortüzekért. A forradalom idején mintegy ezer ember vesztette életét, és több mint kétezren megsebesültek.
maszol.ro

2017. március 16.

Kihallgatták Iliescut a forradalom ügyében
„Barátságos beszélgetésnek" minősítette Ion Iliescu volt államfő a legfőbb ügyészségen csütörtökön sorra került kihallgatást. Iliescu megerősítette: tanúi minősége van az ügyben. Amikor azt kérdezték, hogy hibásnak érzi-e magát az eseményekben elhunytakért azt mondta: "Miért? A román forradalomért? (...) Kellene hogy legyen valamennyi ítélőképességük". Ion Iliescu volt államfőt tanúként idézték be a legfőbb ügyészségre a forradalom ügyében. A legfelső bíróság 2016-ban döntött a forradalom ügyének újra megnyitásáról. Tavaly áprilisban Bogdan Licu, akkori ügyvivő főügyész jelentette be, hogy folytatják a vizsgálatokat a forradalom ügyében, mert úgy értékelte, hogy alaptalanul és törvénytelenül zárta le az ügyet a katonai ügyészség. A katonai ügyészség 2015. október 14-en zárta le az ügyet, amely az 1989-es eseményeket vizsgálta, amelyek 709 ember halálával, 2198 sebesülttel és 924 ember letartóztatásával jártak.
(agerpres)
Transindex.ro



lapozás: 1-3




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék